Szilágyi Krisztián

Szilagyi_KrisztianSzületett: 2008.01.20.
Státusz: Utánpótlás versenyző
Motor: Yamaha PW50
Első versenye: 2016

H-MOTO Tagság: 2017-től

Eredményei:
Szlovák-Cseh- Magyar Nemzetközi Gyorsasági Utánpótlás bajnokság 2016 – 9. helyezés

Hosszabb leírás:

Nem hétköznapi eset, amikor egy ikerpár mindkét tagja ugyanahhoz a sporthoz érez erős vonzalmat. A 2008-as születésű nagykanizsai Szilágyi fiúk esetében ez mégis így történt.

Amikor Krisztián 2015-ben először motorra ült, megfertőződött. Lelkesedésének a távolság sem lehetett akadálya, így a 2016-os évadban már a Talmácsi-ringen kezdte elsajátítani a motorsport alapjait. Időt, energiát nem sajnálva utazott 1-1 edzés alkalmával több, mint 500km-t. Az oktatásokon mindig figyelmesen követte az instrukciókat. Szorgalmának, kitartásának és a sport iránti szeretetének köszönhetően pár hónap alatt „versenyezhet” kategóriába került. Mivel első versenyén a sors összeesküdött ellene (technikai hiba és bukás), a középmezőnyben végzett, ami szép teljesítmény, tekintve, hogy Krisztián az utolsó rajthelyről indulhatott.

Tudta, érezte, hogy ennél sokkal több van benne és ezt idén szeretné bebizonyítani. Technikailag, testileg, lelkileg felkészülten áll a 2017-es évad elé, amikor is javíthat tavalyi eredményén az utánpótlás bajnokságban.