Somosi Alexander

Somosi_AlexanderSzületett:2000.06.20.
Státusz: Gyorsasági motorversenyző
Motor: KTM RC 390 ccm

Első versenye: 2010

 

 

Eredményei:

Talmácsi-Ring által szervezett PW50-es kategória győzelem 2010-ben
Magyar kispályás OB összetett 2. helyezés 2013-ban
Szlovák-, Cseh kispályás OB összetett 4. helyezés 2013-ban
Pata European Cup – 2-szeres pontszerző hely 2014-ben
ADAC Junior Cup 390-es kategória – 2. és 9. helyezés 2015-ben
Alpok – Adria és IMRC 600-as Hungaroringi verseny – 8. helyezés nemzetközi mezőnyben, 3. helyezés magyar értékelésben 2015-ben
Magyar bajnokság – 4 győzelmet és 2 második helyezés 2015-ben
Magyar OB 125-ös kategóriában 4 futamgyőzelem és 3 alkalommal második helyezés 2016-ban

Hosszabb leírás:

Alexander 10-éves korában ült először motorra és már abban az évben sikerült elindulnia két versenyen a PW50-es kategóriában, amiket meg is nyert!

2011-es évben sem maradt tétlen Alexander és több PW50-es futamon is indult, ahol számos szép helyezést sikerült elérnie, ami még jobban ösztönözte a sok gyakorlásra, edzésre. Ez nem is maradt eredmény nélkül, ugyanis 2012-ben összetettben megnyerte a PW50-es kategóriát. Ugyan ebben az évben Alexander elkezdte a felkészülést az NSR50-es motorokkal.

2013-ban sikerült egy év végi összetettbeli jó eredménnyel gazdagodnia. Eközben Talmácsi Gábor felfigyelt Alexander tehetségére és év végén adott neki lehetőséget arra, hogy 13 évesen kipróbáljon egy 600ccm-es motort a Hungaroringen.

A következő évben óriási meglepetés várt Alexanderre, hiszen lehetőséget kapott arra, hogy a Talmácsi Racing csapatában versenyezzen! Az év második felében legfiatalabbként indult az EJC Európai futamaiban, ahol sikerült pontszerző helyeken végeznie. Emelett számos nemzetközi versenyen vett részt, így bővítve a versenytapasztalatait hazai és külföldi mezőnyökben.

2015-ben elindult szabadkártyával az ADAC Junior Cup Hungaroringi futamán, ahol mindenki meglepetésére 2. helyezést ért el.  Alexander akkori személyes szponzora lehetőséget adott neki arra, hogy a soron következő németországi versenyen is megmutassa tehetségét, ahol ugyan a dobogós helyezés elmaradt, de sikerült a top10-ben végeznie. Az augusztusban megrendezett Alpok – Adria bajnokságon is részt vett Alexander.

2016-ban számos dobogós helyezést ért el az OB-n gazdagítva ezzel verseny tapasztalatait.

Alexander a 2017-es évre koncentrálva elkezdte felkészülését, hogy a nemzetközi szereplésben, az ADAC KTM Cup sorozatban érhessen el minél jobb eredményt.