A H-Moto Team ifjú tehetsége remekül teljesít az IDM idei bajnoki szezonjában, ahol a Suzuki Cup sorozatában versenyben van az összetett bajnoki címért. Sajnos nemrég kiderült, hogy saját- és a csapat önhibáján kívül a 18 éves motoros nem mutatkozhat be a hétvégi Endurance-vb futamán. Bálint túltette magát a csalódáson, és már a német bajnokság utolsó, hockenheimi hétvégéjére készül.

Ezen a hétvégén hatalmas megmérettetésre készült az idén az IDM bajnoki szezonjának Suzuki Cup sorozatában versenyző Kovács Bálint. A H-Moto Team ifjú tehetségét ugyanis az egyik alakulat meghívta a 2019-es teljesítménye alapján, hogy a csapat tagjaként vegyen részt az Endurance-világbajnokság következő futamán, a franciaországi Paul Ricardon. Mindenki nagy elismerésnek tartotta a 18 éves motorosnak felajánlott lehetőséget – jó teljesítmény esetén egy teljes szezont versenyezhetett volna végig –, és ennek megfelelően Bálint fizikálisan és mentálisan is készülni kezdett a vb-debütálásra, míg a csapat nemcsak összeszedte a projekt anyagi hátterét, de a nevezési díjat kifizette, valamint a szállást és a repülőjegyeket is lefoglalta. Derült égből villámcsapásként érte őket a hír, miszerint a cseh csapat egy szponzor visszalépésére hivatkozva közölte a H-Moto Team vezetőivel, hogy nem indulnak a franciaországi futamon. Így a várva-várt világbajnoki bemutatkozásból – egyelőre – nem lesz semmi.

„Nagyon szomorú nap lett az idei szeptember 15 a számunkra, hiszen előbb a hungaroringi H-Moto napot kellett lemondanunk, miután elmaradt az erre a napra tervezett magyar bajnoki futam, majd még aznap délután jött a hír, hogy Bálint mégsem tud részt venni a 2019/20-as szezon idénynyitó hosszútávú világbajnokság futamán, amit a franciaországi Paul Ricard versenypályán rendeznek. Mi mindent megtettünk, a szerződésben foglaltak minden pontját teljesítettük, megfeleltünk a fizetési feltételeknek is, ám a cseh csapat egy támogató visszalépésére hivatkozva lemondta a franciaországi szereplést. Egyelőre csak csalódást érzünk, hiszen rengeteg energiát fektettünk abba, hogy Bálint bemutatkozhasson és egy teljes szezont végigversenyezhessen az Endurance-világbajnokságon. Nem lesz egyszerű azokat a partnereket megtartanunk, akik emiatt a projekt miatt csatlakoztak hozzánk, de bízom abban, hogy két hét múlva, Hockenheimben egy komoly bajnoki címmel tudjuk őket kompenzálni az IDM Suzuki Cup sorozatában. Ugyanakkor úgy érzem, a magyar motorsport megítélése miatt is jó lett volna, ha Bálint a vb-mezőny tagja lehetett volna, de bízom abban, hogy nem úszott el végleg számára ez a lehetőség” – jelentette ki Kelemen Krisztián csapattulajdonos.

Kovacs_Balint_H-Moto_Team

A H-Moto Team sportigazgatója, Rizmayer Gábor úgy véli, nem kell teljesen lemondani a vb-szereplésről, ám mostantól kizárólag a hockenheimi zárófutammal kell foglalkozni, hiszen Bálint hátránya mindössze három pont összetettben.

„Nagyon készültünk erre a hétvégére Bálinttal, de sajnos rajtunk kívülálló okok miatt ez most nem sikerült. Nem szabad most ezen rágódni, hiszen dolgozunk tovább, mert fontos verseny vár ránk a jövő hétvégén, ugyanis Bálintnak minden esélye megvan arra, hogy megnyerje az IDM Suzuki Cup összetett pontversenyét. A hockenheimi hétvége után pedig megnézzük, hogy alakulnak a dolgok az Endurance-világbajnoksággal kapcsolatban, és reméljük, Malajziában már rajthoz állunk a cseh csapattal együtt” – fogalmazott Rizmayer Gábor.

Kovács Bálint elmondta, nagyon sajnálja, hogy nem mutatkozhatott be a világbajnoki mezőnyben, már túl van a csalódáson, és teljes erejével a jövő hétvégi feladataira koncentrál.

MEGOSZTÁS