Kovács Zoltán

Kovacs_ZolikaSzületett: 2008. 08. 24.
Státusz: Utánpótlás versenyző
Motor: Honda NSF 100
Első versenye: 2014

H-Moto Tagág: 2017-től
Eredményei:

2015. Magyar-Szlovák-Cseh Nemzetközi utánpótlás Bajnokság PW50 Széria kategória összetett 6. Hely
2016. Magyar-Szlovák-Cseh Nemzetközi utánpótlás Bajnokság PW50 Széria kategória összetett 1. hely
2016. Junior Nemzetközi Pw50 Bajnok

Hosszabb leírás:

A motorok csodavilága általában minden fiúgyereket megragad, nem történt ez Zolika esetében sem másként. Kapcsolata a kétkerekűekkel már egész kicsi korában kezdődött. 3 éves korában kapta meg első saját gépét, ami egy kétkerekű elektromos motor volt. Két évig ez volt a kedvenc gépe, amikor eljött a nagy pillanat.

Öt éves volt, amikor a húsvétra egy Yamaha PW50-es motort kapott ajándékba. A jármű kissé idős volt, pontosan 20 éves, de egy igazi benzines motor volt. Sokat gyakorolt vele, így telt el az első motoros nyara, majd jött egy igazi nagy versenypálya külföldön, Dunaszerdahelyen. 2014 szeptemberében állt először rajthoz.

A következő évben, már egy teljes versenyszezont ment, így év végén az összetett 6. helyezést sikerült megszereznie. A szezon utolsó két versenyén már a dobogóra is felállhatott!

2016-ban év elején Zolika elhatározta, hogy bajnok szeretne lenni. Ennek megvalósulásáért rengeteget dolgozott, amikor csak tehette motorozott, sokat gyakorolt, szinte eggyé vált a motorral. A sok munkának meg is lett az eredménye, sikerült a kitűzött célt elérnie, 12 versenyből 10-et megnyert, nagy fölénnyel ő lett a bajnok.

2017-ben új kihívás vár rá, a mindössze 8 éves Zolika egy magasabb kategóriában, egy sokkal nagyobb motorral, egy Honda NSF100-assal fog versenyezni. Tanulóévként tekintünk az idei szezonra, de ahogy Zolikát ismerjük, mindent meg fog tenni azért, hogy minél jobb eredményt érjen el.